Június 19-én pénteken elutaztunk Horvátországba, hogy pár tárgyalás után átmenjünk Szerbiába a Liberland alaptáborba és interjúkat készítsünk az ott tevékenykedő emberekkel. A szervezőkkel még azt is előzetesen egyeztettük, hogy hajózunk, ha az idő engedi. Az élet azonban felülírta minden tervünket.

Munkaügyben érkeztünk Eszékre, ahol egy marketing ügynökséggel való tárgyalás után úgy döntöttünk, hogy az alaptáborba indulás előtt készítünk pár fotót a börtönről. Akkor még úgy tudtuk, hogy a szerdán letartóztatott Ulrik Grøssel Haagensent (Dánia) ott tartják fogva. A járókelők elég furcsán is néztek ránk, amikor turistaként a börtön után kérdezősködtünk, de amikor végül fotózni kezdtük a nyomasztó komplexumot, akkor hirtelen elő került egy őr, aki elég határozottan jelezte, itt tilos a fényképezés...

Kis vörösmarti kitérő után érkeztünk a Duna szerb oldalán lévő, a Batinát Bezdánnal összekötő híd alatt lévő Liberland alaptáborhoz, ahol csak viszont üres sátrakat találtunk. Kis tanakodás után a közelben lévő csárdában kérdezősködtünk, ahol végül előkerült az LSA (Liberland Settlement Association)  sajtósa, aki közölte, mindenki Pélmonostorba ment, hogy kiszabadítsák az előző nap letartóztatott cseh EP képviselő titkárát, illetve Ulrik ügyében is intézkednek. Tanácsolta, hogy várjunk és közben együnk valamit a csárdában, aztán majd előkerülnek a többiek is.

Lementünk a partra körülnézni, ahol éppen egy helyi szerelő próbált életet verni Liberland rövid idő alatt sok kalandot megért hajójába. Ő sűrű szentségelések között csak annyit mondott, hogy szerinte ez a hajó egy még életben lévő roncs és ő egy lyukas garast nem adott volna érte. Ehhez képest elég sok bosszúságot okoz a horvát rendőröknek. - gondoltam magamban, de hosszas tűnődésre nem volt idő, mert a parton több milliárdnyi éhes szúnyog várta áldozatait.

Folyamatos csapkodással próbáltunk kitartani a parton, de végül mégis bemenekültünk a csárdába. Itt beszélgetni kezdtünk Janos Martinoviccsal, aki a csárda világlátott szakácsa. Elmondása szerint, nekik mintegy 40-45 százalékos forgalomnövekedést jelent a szomszédban lévő alaptábor, ahol a rendszeresen megszervezett weekend partykra esetenként 100-150 fiatal is érkezik.

Ő úgy véli, hagyni kellene a szervezőket, hogy felépítsék országukat, hiszen egy adóparadicsom az egész környéknek fejlődést jelenthetne. Mesélte, sokat gondolkodott a dolgon és úgy érzi, hogy több ország titkon támogathatja a szervezőket... Persze, ez innen már a szokásos összeesküvés elmélet, ezért inkább a helyi halpaprikás receptjére tereltük a szót.

Több órás várakozás után végül feladtuk és visszaindultunk azzal a reménnyel, hogy esetleg Pélmonostorban még megtaláljuk a csapatot. Viszont elkövettünk egy hibát, Horvátországból Szerbiába lépve nem jelentettük be a nálunk lévő televíziós kamerát és a drónt. A horvát határőrök viszont éppen szigorú kedvükben voltak, ami minden átlépő autó tüzetes átvizsgálásában nyilvánult meg.

Természetesen, kibökték a technikát és közölték, hogy ha nincs nálunk számla, vagy kiviteli igazolás, akkor nem léphetünk be Horvátországba és visszafordítottak bennünket. Igen ám, de a szerb oldalon is kitört a szigor és ott is "lefüleltek" bennünket. Hiába bizonygattuk, hogy használt eszközökről van szó és eszünkben sincs ezeket Szerbiában értékesíteni, mégsem akartak beengedni.

Már kezdtünk beletörődni, hogy hátralévő életünket a batinai Duna hídon, a két határ között fogjuk tölteni, amikor egy magasabb rangú vámtiszt közbelépett és leállította az akadékoskodó hölgyet. Újabb negyedórás várakozás után odajött hozzánk és közölte, ha tényleg átlépünk a legközelebbi határon Magyarországra, akkor ő elkísér bennünket oda és elintézi, hogy a szerb oldalon átjussunk.

Így is lett, előttünk ment a béregi határárkelőig, ahol átpasszolt bennünket a magyar vámosoknak. Ők hosszas vakarózás és tanakodás után végül beengedtek, mert legalább cigi és alkohol nem volt nálunk. Az elmaradt liberlandi interjúkat pedig rövidesen pótoljuk.

A történet videós változata pedig látható: