2015. jún 29.

Meghalt a király, éljen a király!

írta: Liberlander
Meghalt a király, éljen a király!

Korai volt a hatóság öröme

liber-basecamp-over.jpgA múlt héten a szerb hatóságok figyelmeztették a Liberland alaptábor lakóit, hogy illegálisan vannak a már többször bemutatott Duna híd alatti területen. A tábor bontásának hírére a horvát határrendőrség ünnepelni kezdett. Úgy tűnt, hogy ennyi volt a Liberland történet...

Elhúzódtak a tárgyalások a szerb Vöröskereszttel a Monostorszeg melletti egykori menekülttábor átvételéről, és közben a szerb hatóságnak is kellemetlenné vált a "telepesek" jelenléte. Igaz, nem büntetéssel és bilinccsel, hanem finom figyelmeztetéssel, de tudtára adták az LSA (Liberland Settlement Association) vezetőinek, hogy távozniuk kell a Batinát Bezdánnal összekötő Duna híd alatti táborhelyről.

img_6617.JPGEnnek hatására a szervezők lebontották a már a világsajtóban is többször bemutatott sátort és a hozzákapcsolódó építményeket. A területet kiürítették, ami nem kis örömöt okozott a batinai vízi rendőrségnek, akik a bontás hírére ünneplésbe kezdtek. A területre érkező német házaspár is kétségbeesetten kereste a tábort. Úgy tűnt, hogy vége a Liberland történetnek.

liber-lsahq.jpgDe az LSA tájékoztatása szerint ez korántsem igaz. Időközben több ingatlan bérléséről is megállapodtak és az új tábor számára kivettek egy méretes lakóházat Bezdánban. Ebben az épületben 12 főre van szálláshely, az udvaron pedig az érdeklődőknek kempingezésre is lehetőségük van. A tábor szóvivője szerint ezzel a munkakörülmények nagy mértékben javultak, mert a régi helyen a szúnyoginvázió miatt már amúgy is elviselhetetlen volt a helyzet. 

A lakóépülethez béreltek még egy faházat is a Duna parton, amihez egy stég is tartozik. Ez alkalmas a hajó és a csónakok kikötésére, tárolására, valamint itt is van öt főre alvóhely. Az új bázison pedig irodát és sajtó központot is kialakítottak.

Az új tábor postai címe:

LSA
Kanalska Obala BB
25270 Bezdan
Serbia

Szólj hozzá

rendőrség határ alaptábor Duna Liberland Batina Basecamp Bezdán LSA