2015. jún 11.

Hajózni szükséges

írta: Liberlander
Hajózni szükséges

...de élni is szeretnének

thomas.jpgTegnap beszámoltunk róla, hogy két fiatalt letartóztatott a rendőrség, mert beléptek Sziga területére, majd onnan visszafelé tartva ismét átmentek a határon. Kristiant elengedték, mert kiskorú, de Thomas a büntetés kifizetésének megtagadása miatt e cikk írása közben még fogdában van. Több ügyvéd is dolgozik a kiszabadításán.

Jogilag a rendőrségnek igaza van, hiszen Sziga, avagy Liberland a mostani állás szerint Szerbiához tartozik. Ennek megfelelően valóban illegális határátlépés történt. A határvonal kacskaringós alakulásáról már korábban írtunk, a területi vita pedig, ha nem is nyíltan, de jelenleg is zajlik a két állam, Horvátország és Szerbia között.

A hatóság akciói viszont vízen sokkal nehezebben védhetők, hiszen a Duna nemzetközi vízi út, amin egy érvényes papírokkal rendelkező jármű, vezetője és utasai elvileg szabadon közlekedhetnek, ha az érvényben lévő határrendészeti szabályokat betartják. Azonban más szabályok vonatkoznak a csónakokra és mások a kishajókra.

Liberland "telepesei" a beérkezett támogatásokból először egy 60 lóerős motorral felszerelt méretes alumínium csónakot vásároltak, ami horgászcsónaknak megfelelő ugyan, de nem abba a kategóriába esik, amit egy határfolyónál a rendőrség túraeszköznek tekintene. A jármű nem rendelkezik nemzetközi papírokkal, így a határátléptetése sem oldható meg.

A vízi kaland mégis ezzel a csónakkal kezdődött, melynek használatához még egy kikötőt is építettek a folyó szerb oldalán, a Batina és Bezdán között ívelő híd alatt felállított alaptáborban. Liberlandet úgy próbálták elérni, hogy a a folyó szerb (bal) oldalán haladtak, majd Szigához érve befordították a járművet és merőlegesen megcélozták a túlpartot.

Nos, ez rögtön érdekes jogi helyzetet teremtett. Liberland területe jogilag Szerbia, így elvileg az utasok szerb területről léptek szerb területre, ami nem számít illegális határátlépésnek. Ugyanakkor a Duna jobb partja Vukovárig vízirendészeti szempontból Horvátország, így mégiscsak határátlépés történt.

A helyzet egy jogi ellentmondás, de ennek ellenére a horvát vízirendészet megerősített járőrei minden alkalommal lekapcsolták a csónakkal a túlpartra igyekvőket. Az igazoltatást pedig többnyire egy éjszakás fogda követte a pélmonostori rendőrségen. Reggel pedig büntetés nélkül szabadon engedés, mert jogilag mégsem történt határátlépés...

A mindennapos macska-egér játékot végül megelégelte a hatóság és egy időre elkobozták Liberland népétől a csónakot. Erre válaszul június 6-án a Liberlandet támogató alapítvány Mohácson megvásárolt egy nemzetközi vízi közlekedésre alkalmas kishajót.

A helyzet ezzel gyökeresen megváltozott, ugyanis a hajó hivatalos átléptetése Horvátországba megtörtént. Elvileg kiköthetnének Liberland partjainál, de mégsem, mert a terület mégiscsak Szerbia. A játék folytatódik, de mégis van különbség, mert most a horvát határőrség jogilag mindaddig tehetetlen, míg a hajó ki nem köt Liberland partjainál. Másrészt, ebben a hajóban bőven van annyi kakaó, hogy egy sima gumicsónak már esélytelen, ha netán egy kis gyorsulási versenyről van szó...

Szólj hozzá

élet történet rendőrség szabadság demokrácia határ hajó csónak Szerbia Horvátország Duna Liberland Pélmonostor Batina vízi közlekedés