2015. jún 14.

Rendőrök rontották rá a röplabdázókra

írta: Liberlander
Rendőrök rontották rá a röplabdázókra

A horvát hatóság szerb területen intézkedett

liber-norgie1.jpgÚjabb négy fiatalt tartóztatott le a horvát határrendőrség. A csehekből és szlovákokból álló "röplabdás" csapatot a fotók és videók tanúsága szerint egyértelműen Szigán, tehát jogilag szerb területen vették őrizetbe az egyenruhások.

A három lányból (Marie, Michaela, Klara) és egy srácból (Pavel) álló csapat erdészeti térképek segítségével tervezte meg a behatolást Liberland területére. A terv a következő volt: A motoros hajóval lejutni a Sziga közelében lévő dunai holtágig, majd onnan pici gumicsónakkal tovább Liberland területére. Tanulva Thomas estéből, tervezett akciójukról előre értesítették a Vöröskeresztet és az Amnesty Internationalt, hogy esetleges letartóztatásuk után ellenőrizzék majd a fogvatartásuk körülményeit.

liber-rend1.jpegAz akciót tegnap (szombat) délután indították el. A különítmény simán eljutott a térképen kiválasztott holtágig, majd csónakba szálltak. Ezt követően mintegy 10 percnyi csónakázás után a négy fiatal Liberland területén szállt ki. A csónakban maradtak pedig visszatérvén a Dunára kurjongatva és integetve próbálták magukra vonni a horvát határrendőrség figyelmét, miközben a partot ért "telepesek" zászlót bontottak és röplabdáztak a homokos parton. A jóval távolabb lévő motoros hajón pedig teleoptikával fotósok rögzítették az eseményeket.liber-rend2.jpg

liber-rend10.jpgA hatóság figyelmét azonban csak pár percre tudták elterelni a gumicsónakkal. Két rendőr partra lépett és a zászló elkobzása után igazoltatta, majd letartóztatta a fiatalokat. A "telepeseket" ezek után a hatóság motorcsónakjába kísérték és vélhetően Batinára szállították őket. A csapatról azóta sincs hír...

liber-rend4.jpgliber-rend7.jpgA Liberlandet támogató alapítvány közleménye szerint a horvát rendőrség több ponton is megsértette a Genfi Egyezményt, mikor jogilag Szerbiához tartozó területen intézkedtek. A nemzetközi jog szerint ugyanis, ha meg is áll az illegális határátlépés vádja, akkor sem követheti az elkövetőket az elhagyott állam rendőrsége egy másik állam területére. Őket jogilag intézkedés alá csak a szerb rendőrség vonhatta volna, de ők meg, ha akarnának sem tudnának a területre jutni, csak Horvátországon keresztül.

Némi aggodalomra ad okot -ahogy a nyilvánosságra hozott videón is látható-, hogy a horvát rendőrökből szinte bohócot csináltak a "röpisek", s emiatt a fogdában vélhetően már nem lesz ennyire vicces a folytatás...

 

LSA play volleyball on Liberland from George Hooker on Vimeo.

Szólj hozzá