2015. aug 02.

Hármas találkozó Bezdánban

írta: Liberlander
Hármas találkozó Bezdánban

A Liberland sátor volt a fesztivál egyik újdonsága

lib-31.jpgImmár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a bezdáni Pulzus Civil Szervezet a Hármas Találkozó elnevezésű fesztivált, melynek célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz a határsávban élő három országot. Idén a horvátok, magyarok és szerbek mellett a Liberland Alaptábor képviselői is kiállítottak.

 

 lib-323.jpgA Hármas Találkozót hagyományosan a szerbiai Bezdán mellett lévő csatorna partján rendezik meg és minden évben valami újdonsággal igyekeznek meglepni a látogatókat. Idén egy látványos sárkányhajó versenyt rendeztek, melyre Liberland küldöttsége is leadta a nevezését. A feladat pedig izgalmas volt, két csapat foglalt helyet a hajóban, aki egymás ellen eveztek. Az győzött, aki el tudta mozdítani a járművet.

 

lib-311.jpgA fesztivál egyébként egy egész napos kirakodóvásár, amin bemutatkozhatnak a hármas határnál élők. Liberland ezen is külön sátorral jelent meg, ami rövid idő alatt az egyik legnépszerűbb pontja lett a rendezvénynek. Sokan érdeklődtek, hogy mi is ez az új ország és szívesen fogyasztottak a "telepesek" által készített ételekből és édességekből is.

A nap végére pedig megtelt Liberland emlékkönyve, melybe többségébe támogató, biztató beírások kerültek. Az LSA (Liberland Settlement Association) képviselője szerint a következő időszakban a tábor lakói nagy hangsúlyt tesznek majd arra, hogy a lehető legtöbb helyen bemutassák terveiket, elképzeléseiket a környéken élőknek. Szeretnék, ha nem ellenséget, hanem lehetőséget látnának az emberek Liberlandben.

lib-39.jpg

 

Szólj hozzá

határ alaptábor Szerbia Horvátország Liberland Bezdán LSA